ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
2014 július 1.

1. Bevezetés

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 107-109., a továbbiakban adatkezelő), mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak.
Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a www.epdb.hu/adatvedelem címen.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét.

Amennyiben felhasználónknak olyan kérdése lenne, mely jelen közleményünk alapján nem egyértelmű, kérjük, írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. az alábbiakban ismerteti adatkezelési elveit, bemutatja azokat az elvárásokat, melyeket saját magával, mint adatkezelővel szemben megfogalmazott, és betart. Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:

2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.);
2012. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
1998. évi XIX. törvény – a büntetőeljárásról (Be.);
2012. évi II. törvény – a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről (Szabs. tv.);
2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (Eker. tv.);
2005. évi CXXXIII. törvény – a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól (SzVMt.).

2. Definíciók

érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy;

személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret –, valamint az abból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;

hozzájárulás: az érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;
tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri;

adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;

adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása;
adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;

nyilvánosságra hozatal: az adatot bárki számára történő hozzáférhetővé tétele;

adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges;

adatmegjelölés: az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából;

adatzárolás: az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából;

adatmegsemmisítés: az adatokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése;

adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik;

adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is – az adatok feldolgozását végzi;

harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval;

harmadik ország: minden olyan állam, amely nem EGT-állam.

3. Alapelvek az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. adatkezelése során

Személyes adat akkor kezelhető, ha
a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy

b) azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli (kötelező adatkezelés).
Személyes adat akkor is kezelhető, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges, vagy az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.

Cselekvőképtelen és 16 éven aluli korlátozottan cselekvőképes kiskorú személy nyilatkozatához a törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges, kivéve azon szolgáltatás részeket, ahol a nyilatkozat a mindennapi életben tömegesen előforduló adatkezelést céloz, és különösebb megfontolást nem igényel.

Ha az érintett cselekvőképtelensége folytán vagy más elháríthatatlan okból nem képes hozzájárulását megadni, akkor a saját vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelméhez, valamint a személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető közvetlen veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges mértékben a hozzájárulás akadályainak fennállása alatt az érintett személyes adatai kezelhetőek.

Ha a személyes adat felvételére az érintett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő a felvett adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában
a) a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából, vagy

b) az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll
további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti.

Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak, továbbá az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek kell lennie.

Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig.
Személyes adat csak megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezéssel kezelhető.

Az érintettel az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés hozzájáruláson alapul vagy kötelező. Az érintettet – egyértelműen, közérthetően és részletesen – tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, arról, ha az érintett személyes adatait az adatkezelő az érintett hozzájárulásával és az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából kezeli, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.

Az adatkezelés során biztosítani kell az adatok pontosságát, teljességét, naprakészségét, valamint azt, hogy az érintettet csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani.

Személyes adat harmadik országban adatkezelést folytató adatkezelő részére akkor továbbíthat, vagy harmadik országban adatfeldolgozást végző adatfeldolgozó részére akkor adhat át, ha ahhoz az érintett kifejezetten hozzájárult, vagy az adatkezelésnek az előzőekben előírt feltételei teljesülnek, és a harmadik országban az átadott adatok kezelése, valamint feldolgozása során biztosított a személyes adatok megfelelő szintű védelme. Az EGT-államokba irányuló adattovábbítást úgy kell tekinteni, mintha Magyarország területén belüli adattovábbításra kerülne sor.

4. A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme és időtartama

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson alapulnak. Bizonyos esetekben azonban a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük közönségünket.
Felhívjuk az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.

4.1. A www.epdb.hu honlap látogatóinak adatai

Az adatkezelés célja: a honlap látogatása során a szolgáltató a szolgáltatás működésének ellenőrzése, a személyre szabott kiszolgálás és a visszaélések megakadályozása érdekében rögzíti a látogatói adatokat.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása, illetve az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.
A kezelt adatok köre: dátum, időpont, IP cím, a meglátogatott oldal címe, az előzőleg meglátogatott oldal címe, valamint az internet használat során általánosan elfogadott, a látogatottság adatainak mérésére szolgáló egyéb adatok.
A honlapon külső szolgáltatók kódjai nem kerültek elhelyezésre. Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. a naplóállományok elemzése során felmerült adatokat más információval nem kapcsolja össze, a felhasználó személyének azonosítására nem törekszik.

Az adatkezelés időtartama: a honlap megtekintésétől számított 30 nap.

4.2. Az epdb.hu honlap cookie kezelése

Az adatkezelés célja: a felhasználók aktuális munkamenetének azonosítása, az annak során megadott adatok tárolása, az adatvesztés megakadályozása.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása.
A kezelt adatok köre: azonosítószám, dátum, időpont.
Az adatkezelés időtartama: a munkamenet lezárultáig.

A szolgáltató a testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében. A sütikről és webjelzőkről az alábbi címen érhető el bővebb információ: http://www.adatvedelmiszakerto.hu/cookie

A sütit a felhasználó képes törölni saját számítógépéről, illetve letilthatja böngészőjében a sütik alkalmazását. A sütik kezelésére általában a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, cookie vagy süti megnevezéssel van lehetőség.

4.3. Árajánlatkérések

Az adatkezelés célja: az ajánlatkérők egymástól való megkülönböztetése, részükre személyre szabott árajánlat készítése, kapcsolattartás.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása.
A kezelt adatok köre: azonosítószám, cégnév, név, telefonszám, e-mail cím, dátum, időpont, az érintett munka adatai, valamint a felhasználó által megadott egyéb személyes adatok.
Az adatkezelés időtartama: az űrlap elküldésétől számított 5 év.

4.4. Beléptető rendszer a Budafoki úti székhelyen

A személyes adatok kezelője: a Díjbeszedő Holding Zrt., a Magnum Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. (1113 Budapest, Bartók Béla út 134.) és alvállalkozója, a Monsignore Security Kft. (1203 Budapest, Helsinki út 4.).
Az adatkezelés célja: a vagyon védelme érdekében a jogsértések megelőzése, észlelése, az elkövető tettenérése, valamint a jogsértések bizonyítása.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. területére való belépéssel, továbbá a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 32. § (1) bekezdése.
A kezelt adatok köre: azonosítószám, név, a képviselt szervezet neve, aláírás, a belépőkártya azonosítója, a belépőkártya kiadásának és visszavételének dátuma, időpontja, valamint a kártya használatának adatai.
Az adatkezelés időtartama: az SzVMt. 32. § (2) és (3) bekezdéseinek b) pontjai alapján felhasználás hiányában az alkalmi, nem állandó jellegű belépési jogosultsággal rendelkező látogató távozását követő 24 óra.

Az adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-57284/2012.

4.5. Elektronikus megfigyelő rendszer

A személyes adatok kezelője: a Díjbeszedő Holding Zrt.
Az adatkezelés célja: az emberi élet, a testi épség, valamint a vagyon védelme érdekében a jogsértések megelőzése, észlelése, az elkövető tettenérése, valamint a jogsértések bizonyítása.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. területére való belépéssel.
A kezelt adatok köre: az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. területére belépő személyeknek a képfelvételeken látszódó arcképmása és egyéb személyes adatai.
Az adatkezelés időtartama: felhasználás hiányában 7 nap.

Az adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-57283/2012.

4.5.1. A felvételek felhasználása

A kamerák aktuális képének megtekintésére jogosult: a Díjbeszedő Holding Zrt. jogosultsággal rendelkező munkavállalói.
A kamerák felvételének megtekintésére jogosult: a Díjbeszedő Holding Zrt. jogosultsággal rendelkező munkavállalói, valamint az, akinek jogát vagy jogos érdekét a felvétel érinti.
A kamerák felvételét adathordozóra rögzíteni jogosult: a Díjbeszedő Holding Zrt. kijelölt munkavállalói.

A Díjbeszedő Holding Zrt. által üzemeltetett kamerás megfigyelő és rögzítő rendszer tárolt felvételeibe kizárólag az emberi élet, testi épség és vagyon sérelmére elkövetett jogsértések bizonyítása és az elkövető azonosítása érdekében tekinthetnek be az arra jogosultsággal rendelkező személyek. Azon érintettek, akiknek jogát vagy jogos érdekét a képfelvétel rögzítése érinti, kérhetik az elektronikus megfigyelőrendszerrel róluk készült felvételekről másolat készítését, valamint a felvételek törlését.
Adatkezelő a rögzített felvételekbe történő betekintéseket, az azt végző személy nevét, az adatok megismerésének okát és idejét jegyzőkönyvben rögzíti.

Adattovábbítás: szabálysértési- vagy büntetőeljárás esetén az azokat lefolytató hatóságok, bíróságok felé.
Az átadott adatok köre: a térfigyelő kamerarendszer által készített, releváns információt tartalmazó felvételek.
Az adattovábbítások jogalapja: a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 171. § (2) bekezdésének második mondata, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 77. § bekezdése.

4.6. Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. ügyféllevelezése

Amennyiben szolgáltatásaink igénybevétele során kérdése, problémája van, a jelen tájékoztatóban megadott elérhetőségeken kapcsolatba léphet az adatkezelővel.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. a hozzá postai úton vagy faxon érkezett leveleket, ügyfélmegkereséseket érkeztető számmal látja el, majd a feladó nevével és az érkezés dátumával rendszerében 5 évig megőrzi.
Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. a beérkezett e-maileket a küldő nevével és e-mail címével, valamint más, önként megadott személyes adatával együtt, az adatközléstől számított legfeljebb 5 év elteltével törli.

4.7. Egyéb adatkezelések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt.
Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

5. A személyes adatok tárolásának módja, az adatkezelés biztonsága

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. számítástechnikai rendszerei és más adatmegőrzési helyei a székhelyén találhatók meg.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:
a) az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
b) hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
c) változatlansága igazolható (adatintegritás);
d) a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága)
legyen.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés, sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. a különböző nyilvántartásaiban elektronikusan kezelt adatállományok védelme érdekében megfelelő technikai megoldással biztosítja, hogy a tárolt adatok – kivéve, ha azt törvény lehetővé teszi – közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatók és az érintetthez rendelhetők.
Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. a technika mindenkori fejlettségére tekintettel olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. az adatkezelés során megőrzi
a) a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
b) a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
c) a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. és partnereinek informatikai rendszere és hálózata egyaránt védett a számítógéppel támogatott csalás, kémkedés, szabotázs, vandalizmus, tűz és árvíz, továbbá a számítógépvírusok, a számítógépes betörések és a szolgálatmegtagadásra vezető támadások ellen. Az üzemeltető a biztonságról szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi eljárásokkal gondoskodik.

Tájékoztatjuk a felhasználókat, hogy az interneten továbbított elektronikus üzenetek, protokolltól (e-mail, web, ftp, stb.) függetlenül sérülékenyek az olyan hálózati fenyegetésekkel szemben, amelyek tisztességtelen tevékenységre, szerződés vitatására, vagy az információ felfedésére, módosítására vezetnek. Az ilyen fenyegetésektől megvédendő az adatkezelő megtesz minden tőle elvárható óvintézkedést. A rendszereket megfigyeli annak érdekében, hogy minden biztonsági eltérést rögzíthessen, és bizonyítékkal szolgálhasson minden biztonsági esemény esetében. A rendszermegfigyelés ezen kívül lehetővé teszi az alkalmazott óvintézkedések hatékonyságának ellenőrzését is.

6. Az adatkezelő adatai, elérhetősége

Név: EPDB Nyomtatási Központ Zrt.
Székhely: 1117 Budapest, Budafoki út 107-109.
Cégjegyzékszám: 01-10-048079
A bejegyző bíróság megnevezése: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Adószám: 24924243-2-43

E-mail: printikt@dbrt.hu

7. Az adatfeldolgozó adatai, elérhetősége

Név: M&L-SEC Kft.
Székhely: 1077 Budapest, Rózsa u. 27.

Az adatfeldolgozók felsorolása nem teljes körű, az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. fenntartja a jogot további adatfeldolgozó igénybevételére, melynek személyéről legkésőbb az adatfeldolgozás megkezdésekor ad egyedi módon tájékoztatást.

8. Jogorvoslati lehetőségek

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését vagy zárolását az adatfelvételénél jelzett módon, illetve ügyfélszolgálati útján.

Az érintett kérelmére az EPDB Nyomtatási Központ Zrt., mint adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt, illetőleg az általa megbízott feldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá adattovábbítás esetén annak jogalapjáról és címzettjéről. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül, közérthető formában, az érintett erre irányuló kérelmére írásban adja meg a tájékoztatást. E tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos adatkörre vonatkozó tájékoztatási kérelmet az adatkezelőhöz még nem nyújtott be. Egyéb esetekben az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. költségtérítést állapít meg.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. a személyes adatot helyesbíti, ha az a valóságnak nem felel meg és a valóságnak megfelelő személyes adat a rendelkezésére áll.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. zárolja a személyes adatot, ha az érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az érintett jogos érdekeit. A zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.
Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. megjelöli az általa kezelt személyes adatot, ha az érintett vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. a személyes adatot törli, ha kezelése jogellenes, az érintett kéri, a kezelt adat hiányos vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható – feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki, az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, azt a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elrendelte.
A személyes adatok törlésére, zárolására, helyesbítésére 30 nap áll az adatkezelő rendelkezésére. Amennyiben az adatkezelő az érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti igényét nem teljesíti, 30 napon belül írásban közli az elutasítás indokait.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. a helyesbítésről, a zárolásról, a megjelölésről és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbította. Az értesítést mellőzi, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.

Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha
a) a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az adatkezelő, adatátvevő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el;
b) a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik;
c) törvényben meghatározott egyéb esetben.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. Ha az adatkezelő az érintett tiltakozásának megalapozottságát megállapítja, az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.
Amennyiben az érintett az adatkezelőnek a meghozott döntésével nem ért egyet, az ellen – annak közlésétől számított 30 napon belül – bírósághoz fordulhat.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. az érintett adatát nem törölheti, ha az adatkezelést törvény rendelte el. Az adat azonban nem továbbítható az adatátvevő részére, ha az adatkezelő egyetértett a tiltakozással, illetőleg a bíróság a tiltakozás jogosságát megállapította.

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

Az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt megtéríti. Az adatkezelő mentesül a felelősség alól, ha a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.
Nem téríti meg a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.

Jogorvoslati lehetőséggel, panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Honlap: http://www.naih.hu
Telefon: 06.1.391.1400
Telefax: 06.1.391.1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

© 2014 EPDB Nyomtatási Központ Zrt. Minden jog fenntartva